A babák alvásigénye

Az alvás megtanulható képesség. Az alvás elősegítésére különböző trükkök léteznek, a legalapvetőbb, hogy kialakítsuk az étkezések, az alvási szakaszok, az ébrenlétek rendjét, ritmust és ezzel biztonságot adva a babának.

Néhány hetes, sőt néhány hónapos babától még ne várjuk el, hogy mintaszerűen alszik majd. A nem időhöz kötött, hanem az igény szerinti szoptatás, a baba jelzéseire adott válaszkész anyai minta biztonságot ad a babának: tudja, hogy jelzéseire reagálnak és nincs egyedül. Az igény szerint szoptatott csecsemők és nagyobb babák az éjszaka folyamán is testközelséget kívánnak, amelyet a szoptatás is megtestesít. Tápszerrel táplált csecsemőknél ez a testközelség ugyanilyen fontos.

Tehát a szoptatott baba nem fogja átaludni az éjszakát, bármennyire is szeretnénk vagy bárhogyan is próbáljuk erre trenírozni. Mivel a szoptatott csecsemő éjszakai is inni-enni szeretne, hiszen az anyatej gyorsan felszívódik, ezért ne vonjuk meg tőle az éjszakai táplálás lehetőségét. Arról nem is beszélve, hogy a testkontaktus szempontjából is nagyon fontosak ezek az éjszakai időszakok is. Ráadásul a megfelelő mennyiségű tej termelődéséhez nagyon fontos az éjszakai szoptatás is.

„Csodamódszerek”-avagy mit ne tégy SEMMIKÉPP

Sokszor nehéz átvészelni a gyakori felkelések időszakát. Rendkívül ki tudunk merülni a nyugtalan éjszakák miatt, és mindenképpen jó, ha támogatást, segítséget kapunk a nehéz időszakok átvészeléséhez.

Léteznek olyan elméletek és elképzelések, hogy meg kell tanítani aludni a csecsemőt, akár úgy is, hogy sírni hagyjuk őt. Ez egy teljesen téves megközelítés, a sírás ugyanis sok mindent jelez: éhséget, szomjúságot, magányt, félelmet, diszkomfort-érzetet.

A csecsemő szükséglény, az anyától várja teljes joggal, hogy reagáljon jelzéseire. Persze a praktikák előbb-utóbb beválnak, csakhogy nem azért, mert a baba megtanult egyedül elaludni, sokkal inkább azért, mert ahhoz szokott hozzá, hogy önmagát nyugtassa meg, hogy egyedül van, hogy a jelzésire senki nem reagál, tehát tulajdonképpen feladja azt a törekvését, hogy segítséget kérjen.

Soha, de soha nem szabadna sírni hagyni egy kisbabát, mert komoly és visszafordíthatatlan testi és lelki károsodást okozhatunk ezzel. Sérül az önmagába és a világba vetett bizalma, a külvilággal való kapcsolata. Ráadásul az így “edzett” babáknál a hatás legtöbbször nem tartós, bármilyen változás kizökkenti őket, és sokszor később, két-három-négy éves korban valódi alvászavarok jelentkeznek náluk, nem beszélve a kötődési problémákról, mely egész életére kihat.

Időnként még ma is ajánlanak altatókat, enyhébb vagy komolyabb nyugtatókat a csecsemők, kisgyerekek vélt alvásproblémáinak megoldására, ez azonban több szempontból is veszélyes. A fejlődőben levő idegrendszerre romboló hatással lehetnek ezek a készítmények, ráadásul túlságosan mély alvást okozhatnak, amely megakadályozhatja, hogy a baba felébredjen és köhögjön, amikor például félrenyel.

Az alábbi táblázat bemutatja a babák alvásigényét, mely egy általános képet, támpontot ad. Figyelmebe kell venni, hogy mindenkinek egyéni az alvásigénye, biológiai ritmusa!

Gyerekek alvásigénye 

  Nappal(óra) Éjjel(óra) Ébrenlét alvások között
Újszülött 4-5×1-3 óra 12-14 30-60 perc
1 hónapos 4-5×1-3 óra 12-14 30-60 perc
2 hónapos 4×1-2 óra 12-13 1-1,5 óra
3-5 hónapos 3×30-90 perc 11-12 1,5-2 óra
5-7 hónapos 2×30-90 perc 11-12 2,5-3 óra
7-10 hónapos 2×1-1,5 óra 10-12 3-4 óra
10-12 hónapos 1-2×1-2 óra 9-12 4-5 óra
12-18 hónapos 1-2×1-2 óra 9-12 5-6 óra
18-24 hónapos 1×1,5-3 óra 9-11 5-7 óra
2-3 éves 1×1-2 óra 9-12 6-9 óra
4-5 éves 1×0-2 10-12 10-14 óra

Hogyan biztosíthatsz kisbabád számára nyugodt alvást?

A csecsemő alvását sok tényező befolyásolhatja. A nappali alvásrend vagy az esti alvási szertartás éppen olyan hatással van rá, mint a környezetében kialakult éles zajok.

• Kezdjük az alvási rutin megalapozását a fürdetéssel! Az este ugyanis fürdetéssel kezdődik, ami kialakítja a babában azt a képzetet, hogy a nyugtató, tisztító, játékos fürdetés, a melegvíz után hamarosan az éjszakai pihenés következik.

• Az esti lefekvésnél sötétítsd be a szobát, hogy ezzel is különbséget tegyen a baba a nappal és éjszaka között.

• Lefekvés előtt szellőztesd ki a szobát, és figyelj rá, hogy ne legyen túl hideg vagy meleg a szobában. Az alvási ajánlott hőmérséklet kisbabáknál 21-22 C-fok, az ideális páratartalom pedig 50%.

• Az éles zajokat próbáld mellőzni, amikor a baba alszik.

• A baba orrában könnyedén felhalmozódik a váladék, ezért alvás előtt ellenőrizd az orrjáratait. A váladék eltömítheti az orrát és a nehezebb légvétel felébresztheti.

• Száraz pelenkát kapjon a baba lefekvés előtt, éjjel csak akkor történjen pelenkacsere, ha a baba bőre túlságosan érzékeny vagy székletes a pelenkája.

• Jelöld ki az esti lefekvés időpontját! Ez akkor a legjobb, ha igazodik a család napi ritmusához. Pl. ha az édesapa későn ér haza, szeretne még ébren találkozni gyermekével, akkor javasolt egy későbbi alvási időpontot választani. Alakítsatok ki együtt a kisbabáddal egy fektetési szertartást. A legfontosabb, hogy olyan módszert válassz, ami számotokra a legideálisabb.

• A babamasszázs napirendbe történő beiktatása nagyban segíti az ellazulást, esti kiegyensúlyozott, pihentetőbb, mélyebb alvást. Nélkülözhetetlen, hogy mindez nyugodt körülményeket megteremtve, meleg szobában történjen, megfelelő olajat használva.

Tóth Annamari

Konduktor-óvodapedagógus, okleveles babamasszőr, babamasszőr oktató és kismamamasszőr

Megosztás:

Megosztás itt: facebook
Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Olvass még tovább

Kapcsolódó cikkek:

Mivel (ne) masszírozzunk?

A babák bőre jóval vékonyabb és érzékenyebb mint a miénk. Kellemetlen érzés lenne számukra, ha dörzsölné kezünk a bőrét. Testápolók azért nem ajánlatosak, mert gyorsan

Mikor, hol masszírozzunk?

Kísérletezzünk, tapasztaljuk ki, melyik a legmegfelelőbb idő és hely számunkra. Mindenkinek egyéni, napi rutinhoz alkalmazkodva. Reggel jó alkalom lehet, mikor jóllaktunk és egész nap előttünk

A babák alvásigénye

Az alvás megtanulható képesség. Az alvás elősegítésére különböző trükkök léteznek, a legalapvetőbb, hogy kialakítsuk az étkezések, az alvási szakaszok, az ébrenlétek rendjét, ritmust és ezzel

14+1 tipp hasfájás ellen

Az anyaméhben a magzat bélrendszere természetesen steril. A bélflóra kialakulása már a születés pillanatában megkezdődik: amikor a gyermek áthalad a szülőcsatornán, az anya hüvelyében és

Masszázs különböző életkorokban

A gyerekek különböző életkorokban máshogy reagálnak a masszázsra. A legjobb amit ilyenkor tehetünk, hogy megengedjük hogy ő szabályozhassa a folyamatot. Lentebb pár korszakot felvázolok, amikor